BARTÓK-FORRÁSOK // MEGNYITÓ KONCERT

10.13. CSÜTÖRTÖK // BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, MÜPA

A Budapest Ritmo megnyitó koncertje Bartók Béla műveit és azok forrását körüljárva mutatja be a népzene ihlető erejét és a különleges géniuszt.

Utazásra invitáljuk a közönséget Bartók gyűjtéseinek eredeti helyszíneire és korába. Feltárul a száz évvel ezelőtti közeg, ahol a népzene beszőtte a mindennapok és az ünnepek  ritmusát. Egyszeri, még nem hallott összeállításban szólalnak meg erdélyi magyar, román, szerb és szlovák dallamok, és az ezekből merítkező Bartók művek.

Élő és friss értelmezést kap a hagyomány olyan művészek által, mint a Söndörgő és a Buda Folk Band, akik a fiatalos lendülettel játszanak “világi” népzenét. Fellép a Vujicsics, Bognár Szilvia énekel, Zalai Antal hegedűn, Balog József zongorajátékával egészíti ki a műsort, a pozsonyi Ifjú Szívek pedig táncszínház-produkcióval járul hozzá a Bartók előtt tisztelgő estéhez.

Archív feltételek egészítik ki a befogadói élményt, így előtűnnek rejtett kapcsolódási pontok: mélyebben érezhetjük át és érthetjük meg a nagy hatású zeneszerző világát, a nevét viselő világszínvonalú hangversenyteremben.  A Budafolk Band Bartók erdélyi magyar és román gyűjtéseiből készül. A szerb dallamok bemutatásáért a Söndörgő és a Vujicsics felel, Bognár Szilvia énekével kísérve. Bartók különleges kapcsolatát a Felfölddel az Ifjú Szívek Táncszínház segítségével ismerhetjük meg. A megnyitó műsorhoz kapcsolódó Bartók feldolgozásokat Balog József és Zalai Antal adja elő.

A Bartók-források művészeti vezetője: Liber Endre.

Balog József

A fiatal kora ellenére kivételesen gazdag repertoárral rendelkező Balog József bejárta a világ színpadait. A magyar zongora Liszt, Dohnányi és Bartók által kialakított hagyományának kiváló képviselője, aki nem csak klasszikus komolyzenében, de a jazz és a kortárs komolyzene műfajaiban is megcsillantja tehetségét.

Falus Kriszta

Bognár Szilvia

Tökéletesen ívelt dallamokat, könnyű de átható hangot kap a közönség Bognár Szilviától, Magyarország egyik legismertebb népdalénekesétől. Számtalan műfajban, együttesben és színpadon bizonyította tehetségét, megőrizve a különleges művészek kisérletezőkedvét és nyitottságát.

Dudás Szabolcs

Buda Folk Band

A Buda Folk Band két számukra teljesen természetes dolgot: a népzenét és a városi kultúrát ötvözi, ebből lesz a zenekar által “világi népzenének” hívott friss és autentikus muzsika. A WOMEX15-ön adott lehengerlő koncertjük a nemzetközi szakmával is megszerettette a magyar népzene magabiztos fiataljait.

Ifjú Szivek Táncszínház

A pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház Hégli Dusan vezetésével jelenidejűvé teszi a Kárpát-medence népzenei örökségét. Életképeket és szemet gyönyörködtető táncot láthatunk tőlük, egy kiérlelt vezérfonal mentén. A “Felföldi Levelek” összművészeti produkciója izgalmas rétegekkel bővítit a Bartók Béla előtt tisztelgő koncertet.

The Orbital Strangers Project

Söndörgő

Tambura zenekar, ami felér egy szónikus robbanással. A Söndörgő olyan lendülettel élteti sok más mellett a Duna-menti szerb és horvát hagyományt, hogy néha azt hisszük, rock-koncerten vagyunk. Magabiztos virtuozitás, hibátlan összhang és hamisítatlan tambura-muzsika a világzenei színtér ifjú sztárjaitól.

Bacsi Róbert László

Vujicsics Együttes

Az 1974 óta autentikus délszláv zenét játszó Vujicsics szinte már intézmény, megismertették és megszerettették elsősorban a szerb és horvát közösségek hagyományát egy egész országgal. Általuk ismerte meg a széles közönség a tamburát, és saját sokszínű hagyományát. Nehéz elképzelni a délszláv hagyomány náluk hitelesebb közvetítőjét.

Christian Farkas Photography

Zalai Antal

Zalai Antal korunk kiemelkedő hegedűművésze, elismeréssel jegyzi a nemzetközi komolyzenei közösség. Pályafutása összefonódik Bartók műveivel, hiszen tizenöt évesen a nagy zeneszerző Fiatalkori Hegedűversenyét játszva tett szert országos ismertségre. A Budapest Ritmo megnyitó koncertjén is virtuóz, érett és személyes értelmezést várhatunk tőle.

Jegyek

MEGNYITÓ

OKTÓBER 13. // csütörtök
2100 - 3900 Ft

1. NAP

OKTÓBER 14. // péntek
2000 Ft

2. NAP

OKTÓBER 15. // szombat
3000 Ft

3. NAP

OKTÓBER 16. // vasárnap
3000 Ft

BÉRLET

OKTÓBER 14-16. // 3 napos
7000 Ft