Pekko Käppi ősi finn hangszeren, a jouhikko-n játssza északian sötét zenéjét, valahol a blues, folk, neoprimitív punk és a metál között. A színpadon leginkább egy sámánra emlékeztet, ahogy véres balladák szövegét kántálja megtévesztően lágy hangon, a  beeffektezett finn líra kiséretében. A K:H:H:L (Tommi Laine és Nuutti Vapaavuori) szivardoboz-gitárokon és ritmushanszereken kiséri, az egészből pedig meglepően dallamos és magávalradgadó zene születik. 2013-as albumát, a Rammat Jumalat-ot (magyarul:béna istenek) imádták a kritikusok, díjazva az öntörvényű kisérletezést, ami Käppi-nél  runolaulu-val, a Kalevala versformáján alapuló 4/4-es dalformával párosul. A 2015-ös Sanguis meus, mama! című album a nemzetközi színtér felé is megnyitotta Käppi útját. A műfajok közötti átjárást, az ősi zene újraértelmezését, az északi borzongást, vagy csak egy mai finn sámánt keresők ne hagyják ki Pekko Käppi és a K:H:H:L koncertjét a Budapest Ritmo-n.